2010. március 11., csütörtök - Szilárd napja van.

Kiss Viktor


Virtuális hidak - határon innen és túl

Nyolcadik alkalommal jutalmaztak "hídépítő" fiatalokat a Miskolci Egyetemen: a hazai és határon túli középiskolás diákok számára hirdetett pályázat résztvevőinek legjobbjait.






Több mint serforrás

Van az úgy, hogy elgondolkozunk, mi lenne, ha egyszer nem a megszokott úton mennénk haza? Vagy bemennénk valamelyik üzletbe - pláne kocsmába -, amelyik előtt hosszú ideje mindig csak elmentünk? Nos, én ez utóbbit választottam a közelmúltban, így volt szerencsém egy kis időt tölteni a Városház téri Serforrásban.






Kiállítás, aranymosás, játszóház, idén is látványosan

Ebben az évben is, immáron 28. alkalommal megrendezte egyetemünk a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivált március 6-7-én. A rangos eseményre idén is több ezren voltak kíváncsiak, a kiállítók és a rendezők pedig most is káprázatos látvánnyal és igényes programokkal várták az érdeklődőket.
 



A tananyagot nem leadni, hanem átadni kell

80. születésnapját ünnepelte január 31-én dr. Farkas Ottó, egyetemünk volt rektora, a Műszaki Anyagtudományi Kar volt dékánja. A Miskolci Egyetem díszdoktora, a Tudomány és a Művészetek Lovagja cím, a Köztársasági Érdemrend Középkeresztje birtokosa, az Orosz Természettudományi Akadémia külföldi tagja. A sikeres tudományos és oktatói életút elismeréseként konferenciát rendeznek február 26-án. A Metallurgiai és Öntészeti Tanszék professor emeritusával a jeles események kapcsán beszélgettünk.



          
          Tartalom átvétel