Kissé félve írom le a következő gondolatokat, hiszen hogy ha valaki manapság a nőnap ellen felszólal, akkor rögtön főbenjáró bűnt követ el, ami minimum négynapi elzárással büntetendő. Hát pedig én most mégis ezt tenném. De csak kicsit...

Elöljáróban leszögezném, hogy az, hogy gondjaim vannak a nőnappal, nem a nők ellen szól, tisztelem, szeretem őket. A nagyobb probléma az, hogy manapság minden ünnep inkább a pénzügyi dolgokról szól. Itt van tehát február közepén a Valentin-nap, majd szűk egy hónap múlva a nőnap. Mind­kettő szép, mindkettő jó szándékkal jöhetett létre akár... és mindkettőből kizárólag az ajándékboltosok, meg a virágosok profitálnak. Nem kicsit.

Még talán ezzel sem lenne bajom, nem sajnálom én tőlük, hisz más meg másból és másként él meg. Amivel viszont komoly gondom van, hogy vannak emberek, akik tényleg csak ezen az egy napon - mert most térjünk vissza megint március 8. problematikájára - törődnek édesanyjukkal, nagymamájukkal, barátnőjükkel vagy a szebbik nem további képviselőivel. És ilyenkor is hogy! Egy szál virággal, egy doboz bonbonnal, esetleg egy helló­kittyis plüssfigurával.

Pedig a normális az lenne, hogy mindennap éreztessük szeretteinkkel, hogy fontosak nekünk, hogy örü­lünk, hogy vannak. Ehhez pedig nem kell piros betűs ünnep a naptárban, nem kell feltétlenül ajándék, elég egy mosoly, egy ölelés - de az viszont mindennap.