Újabb tanév áll mögöttünk, hamarosan lezárul a 2008/2009-es szemeszter. Eredményes időszakot zár a Miskolci Egyetem – értékel röviden dr. Patkó Gyula rektor. Ám, ha a tanrend szerint zárunk is, mindaz, ami sikeressé teszi e tanévet, egy le nem zárult folyamat része, bizonyos tekintetben nyitánya. Nagyszabású fejlesztések kezdődnek, úton vagyunk a bolognai rendszerre való teljes átállásban, megújulnak a képzések is. S úton vagyunk a hazai felsőoktatási piacon is – az egyetem több tekintetben is erősíti pozícióját.
A szemeszter egy rangos elismeréssel kezdődött: a tanévnyitón vehette át egyetemünk a Felsőoktatási Minőségi Díjat – intézményi szinten hazánkban elsőként.
– Ez egyedülálló eredmény. Objektív, szakmai elismerés, mely lehetőséget teremt hazai és nemzetközi összehasonlításokra, rangsorolásokra, a gazdaság igényeihez való alkalmazkodásra, a hazai felsőoktatási versenyben pozíciónk erősítésére is. Nagyon fontos számunkra, hogy elsőként a Miskolci Egyetemet találták a legjobbnak. 2007-ben a Gazdaságtudományi Karunkat ismerték el, a jogászképzésünk két kiválósági címmel is büszkélkedhet, majd az egész intézményt emelték ki, amit a sikeres intézményi akkreditáció is megerősít – hangsúlyozta dr. Patkó Gyula.
A legnagyobb elismerés mégis, hogy az országos átlaghoz képest nem csökkent az ide jelentkezők száma, sőt, abszolút értékben növekedett. Csaknem 40 százalékkal több fiatal jelentkezett első helyen egyetemünkre az idén, mint tavaly. Így a Miskolci Egyetem az országos rangsorban a 10. helyre lépett. Fontos eredményként könyvelhető el az is, hogy egyre sikeresebb a határon túli fiataloknak szóló beiskolázási tevékenységünk is.
– Folyamatos a karokon a bolognai rendszernek megfelelő alap- és mesterszakok akkreditálása, indítása. Megújult képzéseink korszerű, az igényekhez formált lehetőségeket biztosítanak – ezt tükrözik a felvételi adatok is. Vannak ugyanakkor olyan szakok is, melyeket egyedül itt érhetnek el hazánkban a továbbtanulni szándékozók. Megtalálhatják a fiatalok a számításukat nálunk, hogy versenyképes diplomával a kezükben építhessék a jövőjüket. E cél miatt örvendetes, hogy az Oktatási Hivatal ebben a tanévben összesen 2 alapképzést, 16 mesterszakot, 32 szakirányú továbbképzést és 3 felsőfokú szakképzést regisztrált egyetemünkön – részletezte a képzési paletta bővülését a rektor.
Ezzel párhuzamosan időről időre megújul közvetlen környezetünk is: az elmúlt évek fejlesztései után az egyetem egy több mint 6 milliárd forint értékű TIOP-projekt indításának kapujában áll, mely részben építészeti beruházást, részben gépek, berendezések beszerzését teheti lehetővé. Olyan berendezésekét, melyek a műszaki képzések színvonalának emelése mellett a kutatást és a versenyszférát is szolgálják. Számos további pályázatunk elbírálása is folyamatban van.
– Az egyetem a régió szolgálatában áll, s ennek erősítésére nagyszabású fejlesztéseket tervez, nagy beruházásokban vesz részt. A tervek között szerepel a könyvtár felújítása és bővítése, új konferenciaközpont felépítése magántőke bevonásával. A város uszodát épít az egyetem szomszédságában, várhatóan itt létesül a kutatói munkahelyeket teremtő Science Park is. Ide a nanotechnológiai, mechatronikai, vegyipari, alternatív és megújuló energiaforrások területén működő cégek betelepülését várjuk – utalt az intézmény regionális szerepére a rektor. Kiemelte ennek kapcsán az egyetem több tekintetben is jelentős ipari, vállalati kapcsolatait, melyeket tovább erősít a közelmúltban itt megalakult Állami Felsőoktatási Intézmények Gazdasági Tanácsai Elnökeinek Konferenciája.
– A tanács tagjainak gazdasági látóköre bővíti a mi akadémiai szemléletmódunkat. Mi magas szinten műveljük a tudományt, s gyarapítjuk, átadjuk a tudást, a gazdasági tanács profi üzletemberei pedig segítik az egyetem vezető testületeit döntéseik formálásában, hogy "eladható terméket" formáljunk belőle – részletezte dr. Patkó Gyula.
E "terméket" a selmeci gyökerekre építve alakítja a jelenkor – tradíció és modernitás együttese formálja a holnapot. E tekintetben is fontos tanév, év a mostani, hiszen, mint arról korábban beszámoltunk már, 60 éve, hogy a Nehézipari Műszaki Egyetem megnyitotta kapuit Miskolcon, s fél évszázada, hogy a Bányamérnöki Kar Sopronból Miskolcra költözött. A jubileumi év rendezvényei épp lapzártánk után kezdődtek Sopronban – s folytatódnak természetesen ősszel, Miskolcon.
You are missing some Flash content that should appear here! Perhaps your browser cannot display it, or maybe it did not initialize correctly.