2012. május 18. péntek - Erik napja van
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Tudós kisdiákok az egyetemen


Fényszennyezés, olajpala, klímaváltozás, napenergia - néhány téma, amelyet az ország különböző pontjain és Szlovákiában tanuló középiskolások feldolgoztak a november 6-a és 7-e között megrendezett III. Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferencián.




Huszonöt földtudományi előadás két nap alatt mintegy negyven középiskolás előadásában, így összegezhetnénk számokban a III. Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferenciát. Ezt a lehetőséget a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara indított útjára, és ennek révén napjainkra mintegy száz középiskolás büszkélkedhet azzal, hogy egyetemi előadást tartott, s tanulmányt jegyez egy földtudományi kiadványban. A fiatal tudósoknak így lehetősége nyílott az iskolai tanulmányaikon túl komolyabban elmélyedni a földtudományok valamely ágában.
 
Az ország számos pontjáról és határainkon túlról, Szlovákiából is jelentkezett fiatalok sokszínű munkatémáit szakemberekből álló zsűri bírálta el. A legjobbnak bizonyulók a helyezésükkel járó díj mellett publikálási lehetőséget is nyertek. A fiatalok előadásai mellett már ismert szakemberek is a pulpitusra lépetek, köztük a Miskolcon tanult Vissy Károly meteorológus is, aki a rendezvényt nyitó plenáris előadások sorában a globális éghajlatváltozás és az időjárás viszonyáról tartott előadást.

Az abszolúr 1. helyezett

Az MTA Szádeczky-Kardoss Elemér Alapítványának 1. díját a szlovákiai Révkomáromból érkező Farsang István nyerte el A Cseres-hegységbeli Bucsony-Bolgáromi vulkanikus komplexum ásványtani jellemzése című előadásával, mely két-három éves kutatómunka eredménye. A Selye János Gimnázium tizenegyedikes diákja már rutinos előadónak számít, hiszen idén másodszor vett részt a diákkonferencián.

Farsang István szerint a tanár feladata abból áll, hogy valamiféleképpen utat mutasson, de magát a kutatást természetesen saját magának kell elvégeznie a mentorai segítségével.

Iskolájában nem végezhetők el az adott hegység, az adott geomorfológiai alakzat teljes ásványtani jellemzésére alkalmas kémiai, fizikai kísérletek, illetve a sztereomikroszkóp segítségével történő röntgendiffrakciós anyagvizsgálatok, ezért rendszeresen eljár szlovákiai és magyarországi intézményekbe, ahol lehetősége van ezen műszerekhez jutni, illetve segítségükkel kutatást végezni.

A szekciók nyertesei:

 
Energia, környezetvédelem szekció
  1. Anda Géza Pál, Madarász Emese (Bibó István Gimnázium, Kiskunhalas): A fényszennyezés hatásai
  2. Berki Borbála, Kaszper Blanka, Valkony Csenge (Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Diákotthon, Szeged): Napenergia népszerűsítése a Karolina Iskolában
  3. Nagyházi Ádám (Eötvös József Gimnázium, Tata): Megújuló energiaforrások
 
Kőzettan, földtan, csillagászat szekció
  1. Farsang István (Selye János Gimnázium, Révkomárom): A Cseres-hegységbeli Bucsony-Bolgáromi vulkanikus komplexum ásványtani jellemzése
  2. Juhász Ákos, Surányi Dániel (Varga Katalin Gimnázium, Szolnok): Napfoltok és a Földre gyakorolt hatásuk
  3. Blum Diána Blanka, Rácz Tamás, Molnár Dániel (Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola, Pécs): A hidrovulkanizmus bizonyítékai a Bakony-Balaton-felvidék területén
 
Meteorológia, hidrológia, hidrogeológia
  1. Ottmár Bálint (Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola, Salgótarján): Kutak az Ipoly mentén
  2. Marschall Bence (Eötvös József Gimnázium, Tata): Ciklonok fizikája
  3. Fazekas Márton (Eötvös József Gimnázium, Tata): Egy vértesaljai község vizei 
KÜLÖNDÍJAK
 
A Szélenergia Társaság Különdíja: Bódi Dorina, Németh Veronika (Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi Vendéglátói Szakképző Iskola, Sárvár): Sárvár megújuló energiaforrásai
 
A Magyar Meteorológiai Társaság Különdíja: Marschall Bence (Eötvös József Gimnázium, Tata): Ciklonok fizikája
 
A Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Különdíja: Papp Enikő Ivett (Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola, Salgótarján): Üregek (fatörzslenyomatok) az Ipoly mentén
 
Az MTA Szádeczky-Kardoss Elemér Alapítvány különdíja (1. helyezés): Farsang István (Selye János Gimnázium, Révkomárom): A Cseres-hegységbeli Bucsony-Bolgáromi vulkanikus komplexum ásványtani jellemzése
 
Az MTA Szádeczky-Kardoss Elemér Alapítvány különdíja (2. helyezés): Anda Géza Pál, Madarász Emese (Bibó István Gimnázium, Kiskunhalas): A fényszennyezés hatásai
 
Az MTA Szádeczky-Kardoss Elemér Alapítvány különdíja (3. helyezés): Ottmár Bálint (Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola, Salgótarján): Kutak az Ipoly mentén
2009-11-09