Földünk nagy részét víz borítja, ahogyan egy újszülött testének 80 százalékát is víz alkotja. Ez a két adat akár elég is lenne, hogy igazoljuk, a víz fontos része az életünknek. Érdekes azonban, hogy mennyi vizet kell bevinnünk naponta a szervezetünkbe, illetve, hogy a cigaretta és az alkohol is "szárítja" a szervezetet.
Az egészség megőrzéséhez nagymértékben hozzájárul, hogy mennyi és milyen vizet fogyasztunk. Egy felnőtt embernek napi két-két és fél liter vízre van szüksége, hogy pótolja a mindenféle folyadékvesztést, ám ezt a mennyiséget nem tisztán a víz teszi ki, hiszen ételeink is tartalmaznak vizet.
A tiszta víz íztelen, ám minden káros anyagtól mentes. A "kemény víz" ásványi anyagokban gazdag, ami feleslegesen terheli, károsíthatja a vesét. A víz fertőtlenítését klórozással végzik, ami számos baktériumot öl meg az ivóvízben. A desztillált víz ugyan tiszta, mégis mérgező, s halálhoz vezethet túlzott fogyasztása. A természetes ásványvíz a kereskedelmi forgalomban kapható italok közül a legegészségesebb, hiszen olyan anyagokat tartalmaz, melyek testünkben is megtalálhatók (kalcium, kálium, magnézium, nátrium, fluor, króm, jód, foszfor, vas, króm, mangán, cink, kobalt, réz, bór, szulfát, metabórsav, hidrogén-karbonát). Pont emiatt azonban érdemes váltogatni a típusokat, nehogy túlterheljük egy ásványi anyaggal a szervezetünket.
A legkönnyebben elérhető és legegészségesebb tiszta víz a természet által desztillált víz, az eső. Ezt elég felforralnunk fogyasztás előtt. És persze ott vannak a hegyi források kristálytiszta forrásvizei...
A test megtisztítása mellett a szervezetben végbemenő vegyi folyamatokhoz is elengedhetetlen a víz jelenléte. Szó szerint értendő, hogy a víz olyannyira szükséges, mint a lélegzés, hiszen nélküle, a belélegzett levegő minőségétől függetlenül, az oxigénhiány miatt megfulladnánk.
Saint-Exupéry szavai remekül fejezik ki a víz értékét: "Víz! Se ízed nincs, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek, anélkül, hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy."
Tudományosan
A víznek többet köszönhetünk, mint az életben maradást. Ténylegesen javíthatja egészségi állapotunkat, erőnlétünket, sőt még megjelenésünket is. A vér 92 százaléka, a csontok 22, az agy és az izmok 75 százaléka víz. Az ásványvíz jótékony élettani hatása is tudományosan megállapított tény. Már ősrégi tapasztalatok is alátámasztják ezt, mégpedig nem csupán az emberen, hanem a beteg állati organizmuson is. A természetes ásványvíznek (kémiai és mikrobiológiai szempontból is) tisztának kell lennie, valamint literenként legalább 1000 mg ásványi anyagot kell tartalmaznia. Kétségtelen, hogy a sok víz fogyasztása kiváló hatású az anyagcserére (amint ezt a vizeletben megszaporodó húgyanyag és megfogyó húgysav is elárulja), de arról is megvan a mindennapi tapasztalat, hogy az ásványvizekben lévő gázoknak és sóknak fontos szerepük van kedvező hatásukban.
You are missing some Flash content that should appear here! Perhaps your browser cannot display it, or maybe it did not initialize correctly.
Hozzászólások
Argentina Soccer Association)
h, 2010-07-05 06:18 - JOHN100Argentina Soccer Association) to create a high-tech deterrent to soccer testking thugs that will include biometric scanners and electronic cards with personal information as a requirement to attend a soccer match. According to the Reuter’s translation of the AFA's proposal, comptia a+ "Anyone who wants to go to a soccer stadium must be registered on a database and possess a magnetic card which includes their name, photo, document number, and VCP-410 fingerprints." The article also points out that, given the crumbling state of many Argentine soccer stadiums, it's hard to 350-001 imagine their implementing such a high-tech solution with any efficacy.