.
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Díjazták a Kutatók éjszakáján készült fotókat


Átadták a Kutató éjszaka fotópályázatának díjait november 8-án, hétfőn. Idén második alkalommal várták a szervezők a Kutatók éjszakáján készült profi, vagy akár amatőr fényképeket.



Remek alkalom volt ez, hogy megmutassák a fényképezés bolondjai, hogy hogyan látják ők az eseményt. Kilenc pályázó, harminckét fotóval szállt versenybe. A műveket hozzáértő zsűri értékelte. Nehéz dolguk volt, hiszen sok remek alkotás érkezett, ám egy sorrendet fel kellett állítani. A végeredményt Bencsik Gábor A kutató üdítőitala című fotója nyerte, második helyen Balogh Tamás végzett egy cím nélküli fényképpel, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig lapunk fotóriportere, Kiss Viktor léphetett Ismerd meg az emberi testet elnevezésű munkájával. A tudományok ünnepe előtt tisztelgő pályázat remek alkalom abból a szempontból is, hogy a versenymunkákat hivatalosan is felajánlották a díjazottak egyetemünk számára, így a fotográfiák nem vesznek a múlt homályába, hanem alkalmanként emelik a Miskolci Egyetem oktatási sokszínűségét a nagyközönség előtt.
2010-11-12