2010. március 12., péntek - Gergely napja van.

Texas Holdem - Játssz Te is a 100.000 $

Második félév a Szépkorúak Akadémiáján


Újabb szemeszter indult az idős embereknek szervezett Szépkorúak Akadémiáján. Az összkari oktatássorozat félévnyitóját és első előadásait február 5-én tartották egyetemünkön.

Dr. Patkó Gyula rektor a megnyitón elmondta, örömmel tölti el, hogy sokan vesznek, illetve vettek részt a képzésben. Az előző félév célja az egyetem és az intézményben dolgozó szakemberek bemutatása volt. A Miskolci Egyetem más egyetemekkel ellentétben nem a belvárosban, hanem szép völgyben fekszik. Ez csak abból a szempontból hátrány, hogy a laikus érdeklődők nem térnek be egy-egy előadásra. A program arra hivatott, hogy a nyugdíjasokat közelebb hozza az egyetemhez és a tudományokhoz. Az oktatók saját szakterületük kiváló ismerői, akik közül már többen is jelezték, hogy szeretnék bemutatni szakterületüket.
 
A tavasszal kezdődő felújítások miatt a résztvevők türelmét kérik a szervezők. A munkálatok az egyetemi polgárok érdekeit szolgálják, a korszerűsítés a hallgatók sikerességéhez járul hozzá.
Az egyetem vezetősége szorgalmazza, hogy tovább folytatódjon az országban egyedülálló kezdeményezés.