Milyen jövőt képzelnek el egyetemünknek az ország vezetői? Melyek lesznek a preferált tudományterületek? Többek között ezekről a témákról esett szó a Réthelyi Miklós miniszterrel folytatott beszélgetésen szeptember 23-án. A felsőoktatás sorsáról a Kutatók Éjszakájának megnyitója után kérdeztük a nemzeti erőfforás minisztert. A Miskolci Egyetemről szólva a miniszter megállapította, hogy az universitas fontos szerepet játszik a műszaki képzésben, emellett szakemberekkel látja el a régiót. Arról biztosította a jelenlévőket, hogy Észak-Magyarország legnagyobb felsőoktatási intézménye továbbra is végezni fogja a feladatait, esetleg a körülmények változhatnak majd meg. De természetesen az újítások nem egyik napról a másikra fognak bekövetkezni. Kiemelte, hogy a Miskolci Egyetem jó példával jár elöl azzal, hogy különböző ipari vállalatok támogatását élvezi, amelyet mi sem példáz jobban, mint a tanszékalapítás. „A vállalatokkal ápolt kiváló kapcsolatnak köszönhetően a műszaki képzésben megvalósul az elméleti és a gyakorlati oktatása is” – vélekedett a miniszter.
A miniszter a tanárképzés problémáiról is szót ejtett. Véleménye szerint a pedagógusképzés ma hátrányos helyzetben van, így fontos, hogy a jövőben nagyobb figyelmet kapjon. Arra a felvetésre, miszerint felröppentek olyan hírek, hogy a jogi, a humán- és a társadalomtudományi szakok csak költségtérítéses formában indulnak majd, így reagált a miniszter: „Sok információ kering a köztudatban a tervezett változtatásokkal kapcsolatban. Az tény, hogy a jövőben nem lesz arra lehetőség, hogy ugyan annyian részesüljenek államilag finanszírozott képzésben, mint ebben a tanévben.” Majd hozzátett, hogy most dolgozzák ki azt a stratégiát, amelynek során megállapítják, hogy mire van az országnak szüksége, illetve, hogyan történjen a helyek kiosztása Budapest és a vidék viszonylatában.