BorsodChem-Wanhua Kína Központ nyílt egyetemünkön április 23-án, amely lehetőséget biztosít a hallgatóknak a kínai nyelv elsajátítására, illetve új távlatokat nyit a távol-keleti egyetemekkel közös műszaki kutatások előtt. A BorsodChem-Wanhua vállalat amellett, hogy támogatta a központ létrejöttét, ösztöndíjrendszert alakított ki a hallgatók számára, akiknek lehetőségük nyílik, hogy Kínában folytassák tanulmányaikat, illetve frissdiplomásként a cégnél helyezkedjenek el. Az egyetem vezetőinek tervei között szerepel, hogy a központot Konfuciusz Intézetté fejlesszék tovább.
Az átadó ünnepségen Prof. Dr. Patkó Gyula rektor a központ létrejöttének körülményeiről számolt be a megjelenteknek. Emlékeztetett arra, hogy tavaly decemberben megállapodást kötöttek az ELTE Konfuciusz Intézetével, amelynek eredményeként februártól folyik kínai nyelvoktatás az intézményben. Ezt követően kiterjesztették az egyetem és a BorsodChem-Wanhua vállalat közti együttműködést. Szőcs Géza, kultúráért felelős államtitkár a partnerek kapcsolatának szorosságáról így nyilatkozott: „a régóta folytatott egyeztetések alapján megállapítható, hogy a jövőben Kína számára Miskolc az egyik legfontosabb európai országgá válhat”. Ugyancsak az egyetem és a cég kapcsolatáról beszélt Wang Hongliang, a Kínai Népköztársaság Budapesti Nagykövetségének kereskedelmi tanácsosa is, aki kijelentette, hogy céljuk az Észak-Magyarország legnagyobb felsőoktatási intézményében tanuló, kiemelkedő tehetségű szakemberek összegyűjtése. Jiansheng Ding, elnök-vezérigazgató, arra emlékeztette a hallgatóságot, hogy a cég már évek óta szoros kapcsolatot ápol az egyetemmel, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy kihelyezett Műveleti Laboratóriumot létesítettek a vegyi művek területén. A szalagátvágás előtt még Hamar Imre igazgató kapott szót, aki támogatásáról biztosította az ELTE Konfuciusz Intézetének regionális központját.