.
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Ismét Klazz koncert!


 Újabb zenei kalandokra hívja a Miskolci Szimfonikus Zenekar a közönséget. Ezúttal a hazai jazz „nagyágyúi” mutatkoznak be a közönségnek, mint Fekete-Kovács Kornél, László Attila, Oláh Kálmán, Lattmann Béla, és Csízi László. 




 Az est házigazdája Kovács László, a zenekar művészeti vezetője, és I. karmestere, aki ezúttal jazz-zenészként is bemutatkozik. A műsoron közismert jazz dalok szerepelnek, amelyeknek a Miskolci Szimfonikus Zenekar jelenléte is különleges hangzást kölcsönöz.
Kovács László, a Klazz koncertek kezdeményezője, az elmúlt évek alatt számos nemzetközileg elismert jazzművésszel és zenésszel dolgozott együtt. Az együttzenélések alatt baráti kapcsolatok is szövődtek, amelyek ösztönzői lettek újabb, hasonlóképp színvonalas és újszerű előadásoknak. A májusi koncerten ismét a megszokottól eltérő hangzásvilággal mutatkozik be a szimfonikus zenekar. A Kovács László vezette együttes partnerei ezúttal is a zenei élet kiválóságai közülkerülnek ki, akiket a karmesterrel való barátság mellett az is a Klazz koncertekhez kapcsol, hogy nyitottak a kalandozásokra más zenei műfajok világába. Bővebb információ és jegyvásárlás a Művészetek Háza jegypénztárában.

2012-05-12