Előreláthatólag májusban kezdődnek el a műemlékvédelmi és a régészeti feltárási munkálatok, amelyek a Bükkben található szentléleki pálos templom- és kolostorrom megóvását szolgálják. A nyári munkához önkéntesek segítségét várják a szervezők.
A Miskolci Egyetem Tanárképző Intézete, a Herman Ottó Tudományos Közhasznú Egyesület és a Csatárlánc önkéntes csoport közös összefogással 2011 októberében elhatározta, hogy megóvja a végső pusztulástól a templom- és kolostorromot. Az önkéntes kezdeményezés nyomán eddig kilenc jótékonysági koncertet tartottak, s a sorozat ezúttal könnyűzenei koncertekkel folytatódik tovább. Április 28-án a Miskolc Mágnes csoport 2011-es Tehetségkutató Gálájának nyertes és döntős fiataljai lépnek fel zenés, táncos műsorszámokkal, április 30-án pedig a RUBICON rock-zenekar áll színpadra. Majd májusban három komolyzenei koncertet tartanak a jótékony cél érdekében.
Aki pedig kétkezi munkával szeretne hozzájárulni a rom megóvásához, azt a nyári műemlékvédelmi munkáknál és régészeti feltárásoknál látják szíevsen a szervezők. Ha érdekel a régészet és a műemlékvédelem, ha szereted a természetet, ha szívesen segítenél a romok feltárásában és a falazási munkálatokban, az alábbi elérhetőségeken keresd a Csatárláncot!
Karlowits-Juhász Orchidea: 30/826-2069
team@csatarlanc.com, www.csatarlanc.com , www.facebook.com/csatarlanc