Az életben vannak váratlan fordulatok, hát még a mi kis párunk életében. De másokkal is bizonyára előfordult már, hogy a válságba jutott kapcsolatuk olyannyira megjavult, hogy komoly lépésre szánták el magukat. A párunk is ebben a cipőben jár: az egyik pillanatban még a szakítás fenyegető közelsége árnyékolta be kapcsolatukat, most pedig már közös jövőjüket tervezgetik. Összeköltözni vagy sem? - merül fel a kérdés. A vélemények és a gondolkodásmódok természetesen ezúttal is megoszlanak.

"Elhanyagolsz. Az utóbbi időben minden, a tanulás, a karriered, az előrelépésed fontosabb neked, mint én" - talán ismerős szavak, hiszen minden pár életében eljön az időszak, amikor valamelyikük úgy érzi: háttérbe szorult. Mit lehet ilyenkor tenni? Tűrünk és várunk, amíg magától belátja a másik, hogy akár el is veszíthet, ha nem figyel oda jobban? Vagy támogatjuk a párunkat mindenben, és megpróbáljuk segíteni előre haladását? Kész megoldással mi sem tudunk szolgálni, de talán támpontokat adhatunk, hogy lehet átvészelni a nehéz időszakot.

"Állj! Ne tovább! Ha még egy lépést teszel, sikítok." "Ugye nem akarsz ezzel a kölninek álcázott folyadékkal nyakon önteni?" Az ilyen és ehhez hasonló fenyegetések, felszólítások és számon kérések gyakran hangzanak el a nők szájából húsvétkor. Az említett ünnep komoly próbatétel elé állítja a gyengébbik nem képviselőit, de kihívást tartogat a teremtés koronái számára is. Természetesen a mi párunknak ezúttal is meggyűlt a baja egymással és a húsvéti szokásokkal.

Érezzük mindannyian: itt van a tavasz - ezt nem csak az éjszakák rövidüléséből és a napsütéses órák számának növekedéséből vehetjük észre, hanem vérmérsékletünk emelkedéséből is. Új életre kel ilyenkor szervezetünk, pezseg az ember vére, valami ismeretlen erő hajtja kifelé a téli tespedtségből, önmagába fordulásból. Itt a tavasz, dagad a lányok szoknyája, ahogy alákap a szél, párunk egyetlen csábos mosolya elég, hogy az éjszakáink ne csak az emelkedő hőmérséklet miatt legyenek fülledtebbek...

"A kapcsolatunk már nem rólad és rólam szól, hanem rólunk." Minden pár életében eljön az idő, amikor elhangzik ez a mondat. De vajon ez azt jelenti, hogy megszűnik a felek önállósága, és a pár tagjai elvesztik egyéniségüket? Mert hajlamosak vagyunk arra, hogy elfelejtsük tiszteletben tartani a határokat köztünk és a párunk között. A mi párunk sem kivétel a szabály alól, miszerint szeretünk beleszólni a másik életébe...

Örök, megfejthetetlen dilemma: létezik-e barátság férfi és nő között? Konkrét válasz ugyan csak kettő lehetséges ( az "igen" vagy a "nem"), mégsem eldöntött a vita a mai napig sem. Jóval árnyaltabb ugyanis a kép, mintsem hogy egyértelműen ki tudjuk jelenteni: "ellenkező nemű barátunkhoz nem fűz semmi a baráti érzelmeken kívül, és nem, nem jelent se többet, se kevesebbet, mint más barátunk". Természetesen bonyolódhat a helyzet, ha párkapcsolatban élünk: vajon a párunk elfogadja a hozzánk közel álló lányokat/fiúkat?