„A tea jó dolog, szépen párolog, és illatos az illata…” szól a KFT slágere. A tea azonban ennél sokkal több. A tea egy életérzés, egy kultusz, maga a történelem, maga a sokszínűség.

A tea meghódította az egész világot. Mint minden komoly dologról, a teáról is több legenda kering. Az egyik szerint i.e. 2700 körül a kínai császár utazgatott a birodalomban - biztos unatkozott -, rövid időre megpihent - nem tudom mitől fáradt ki, gondolom nem sétálva utazott, de lényeg, hogy megpihent -, és ekkor egy cserjéről néhány levél egyenest a vízzel teli csészéjébe pottyant, ezt őkegyelme megitta, és ízlett neki.

A véletlen tehát megajándékozta a világot egy frissítő, ízletes itallal, melyet ihatunk hidegen, melegen, cukorral, mézzel, citrommal, tejjel, és a lehetőségeknek csak az emberi kreativitás szab határt. A teafogyasztás azonban nem merülhet ki abban, hogy felforraljuk a vizet, áztatjuk picit a teafiltert, és kész is. Nem. Nem szentségteleníthetjük meg ezt az ajándékba kapott ízkavalkádot! Megérdemli a szertartást, kell hozzá a „feeling”. Egy régi baráttal, hangulatos helyen, hozzá illő zenével, hozzá illő csészékben fogyasszuk a teát, és egyből megértjük mit is jelent az: igazán teázni.

Ezért befejezésképpen tisztáznunk kell, hogy a tea címszó alá nem zsúfolhatunk be akármit. Mindenki döntse el magában, milyen íz jelenti számára a teát, de aki kedveli ezt az italt, mindenképp kóstoljon meg egy valódi cserjelevélből készült lét, s ezután mindig azt fogja kívánni, ha a teázásra gondol, legyen az akár fekete, fehér, zöld vagy gyógytea.
Apropó… csináljak teát?