2010. július 30., péntek - Judit napja van.

Kitekintő


Nyár ismét Miskolctapolcán

A Sírpiknik című, Parti Nagy Lajos fordította Ivan Menchell komédiával indul a Miskolctapolcai Nyár rendezvénysorozata július 8-án. Idén változások történtek, hiszen a rendezvény kibővül, programpalettája ismét színesebb lesz, jegyárai viszont a tavalyelőttiek.

„Egyszer volt – álmodtam, Hol nem volt – rajzoltam”

Horváth Márta báb- és díszlettervező, illusztrátor kiállítása látható július 16-ától a miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeumban.

2010-07-13 

Ecset az egészségért

Idén ötödik alkalommal indított országos ingyenes szűrőkampányt az Egy csepp figyelem Alapítvány. Az Erős Antónia által létrehozott alapítvány május 14-től szeptember végéig minden megyeszékhelyet végiglátogat, és ingyenes szűréseket tart. Az országjáró rendezvény nyolcadik állomása Miskolc, ahol a szakemberek ingyenes egészségügyi tesztekkel állnak az érdeklődök rendelkezésére.

2010-07-01 

Miskolc kikötőjébe evezett Szindbád

Két hete még a katasztrófavédők, majd a kitelepítettek, június 21-én már Ákos és rajongói vették birtokukba a miskolci szabadidőközpontot. Akkor a veszteség okozta kétségbeesés, most a felszabadult szórakozás öröme uralta a sportcsarnokot. Ennyit változott a világ a két hét alatt. De átalakultak a Szindbád-turné miskolci állomásán felcsendülő Ákos dalok is, amelyeket ebben a változatban most hallhatott először a közönség.

Tolódik Ákos Szindbád turnéja miskolci koncertjének időpontja

A polgári védelem tájékoztatása szerint az árvízvédelemben résztvevő rendvédelmi dolgozókat  a Miskolci Városi Szabadidő Központban helyezik el, ezért Ákos - Szindbád turné 2010 miskolci koncertjének új időpontja június 21. hétfő este 8 órára módosul.

A már megváltott jegyek az új időpontra érvényesek vagy a váltás helyszínén visszaválthatók.
2010-06-05 

Programok a Miskolci Galériában

A Miskolci Galéria, városunk művészeti műhelye ismét sok programmal várja a nyárral együtt az érdeklődőket is.

2010-06-03 

Miskolc-antológia a könyv hetén

Miskolc-antológiát jelentet meg a Spanyolnátha művészeti folyóirat az ünnepi könyvhéten. A kiadványt június 3-án, cstörtökön este 6 órakor az Ifjúsági és Szabadidő Ház Ifi-Net Kávézójában mutatják be. Az antológiáról pódiumbeszélgetést is szerveznek június 4-én, pénteken délután 3 órától a Szinva teraszon.
 

Esterházy Péter Miskolcon

Esterházy Péter Kossuth-díjas író nyitja meg a miskolci ünnepi könyvhetet június 2-án, szerdán délután 3 órakor a Szinva teraszon. Ezt követően a művész a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárba látogat, ahol délután 5 órától találkozhat vele a közönség. Az íróval Jenei László beszélget „A Műút a könyvtárba vezet” rendezvénysorozat következő találkozóján. Az eseményre a belépés díjtalan.

Lillafüred: zsongás helyett takarítás

Elhalasztja az eredetileg május 29-30-ra meghirdetett családi programokat és sporteseményeket a Zsongó Lillafüred Kulturális és Sportrendezvény szervezőbizottsága. A területet ért nagy esőzések és az árvíz miatt döntöttek úgy, hogy az eredetileg tervezett rendezvény megtartása helyett felajánlják segítségüket a Lillafüreden és Hámorban élőknek: takarítanak az árvíz után.


„Bartók +…” Opera–Rock Show Tarja Turunen világsztárral

A "Bartók + Európa 2010" Miskolci Nemzetközi Operafesztivál büszkén jelenti be az idei Opera- Rock Show külföldi sztárját: Tarja Turunen „Classic and Divine” című fellépését. Június 12-én, szombaton 21 órakor lesz a finn elnök, Tarja Halonen által Finnország hangjának nevezett, világhírű szoprán fellépése a Miskolci Jégcsarnokban.
2010-05-25 
Tartalom átvétel