Az elmúlt évhez képes mintegy négy százalékkal nőtt a Miskolci Egyetemre jelentkezők száma 2010-ben. A július 22-én nyilvánosságra hozott ponthatárok első értékeléséből kiderült, hogy a legtöbb hallgató első helyen jelentkező, államilag finanszírozott képzésre nyert felvételt, emellett egyetemünk erős pozícióját mutatja az a tény, hogy növekedett a mesterszakra felvettek száma is.
Egyetemünk végzős bányász-, kohász-, gépész-, gazdász-, jogász-, bölcsész, védőnő- és zenészhallgatói június 23-án tartották hagyományos városi ballagási ünnepségüket, a Szalamandert. A várostól való búcsúzás a Városháza előtt kezdődött, ahol ünnepi beszédet tartott Káli Sándor, Miskolc polgármestere és dr. Patkó Gyula rektor, majd az ünneplők fáklyás menettel a Petőfi térre vonultak.
A Miskolci Egyetem eddigi legnagyobb jelentőségű infrastrukturális fejlesztése kezdődött meg tavasszal. Az egyetem abból a 29 milliárd forintnyi európai uniós támogatásból részesül, amelyet 2008. április 16-i döntésével hagyott jóvá a kormány az ország hat vidéki felsőoktatási intézménye számára.
A rovat története során többnyire olyan helyeket látogattunk meg, melyek hosszú ideje ugyanott és ugyanabban a minőségben szolgálják ki vendégeiket. Nos, tanévzáró számunkba is ez utóbbiak közül választottunk: az Impresszóban jártunk.
Csökkentett járműszámmal szállítja utasait szerda hajnaltól az MVK Zrt., sőt, egyes járatokon – köztük az egyetemi 22-en is – megszűnhet a közösségi közlekedés, adta hírül hétfőn a közlekedési cég. Az autóbuszokra még mindig szükség lehet máshol, ha a katasztrófavédelem kér segítséget, de jelen pillanatban ennek csökkent az esélye.
Aki az A/4-es épületből szeretne eljutni az A/1-es vagy az A/3-as épületbe, bizonyára kisebb meglepetéssel tapasztalja, hogy ez a feladat nem olyan egyszerű, mint ahogyan hangzik. A földszinten ugyanis megszűnt az átjárás, így a közlekedés ideiglenesen csak az első emeleten lehetséges. A felújítások előrehaladtával azonban ez is megszűnik majd. Mire számíthatunk ebben az átmeneti időszakban?